06/12/2025
Mindenkinek boldog Mikulás napot kívánunk!🎅🎁✨️
Szent Miklós Kis-Ázsiában született 270 körül Pataraszban (az ókori városban, amely ma Törökország területén van). Mirában püspökké választották.
Hamvait 1087-ben Itáliába, Bari városába vitték, ma is ott őrzik.
A katolikus és a görögkeleti egyház szentje. Oroszországban, Albániában, Görögországban és Szerbiában is "előkelő" helyet foglal az ortodox templomok ikonosztázijában.
Magyarországon Kecskemét védőszentje.
Szent Miklóst a keleti egyházban már a VI. században szentként tisztelték. Orosz földön az Istenszülő után az ő tisztelete volt a legjelentősebb. Név ünnepén, december 6-án a XIII. századtól szokás a gyermekeknek ajándékot adni.
"Miklós, szülei halálát követően azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát."
- Jacobus de Voragine: Legenda aurea Szent Miklós püspök.