04/12/2023
𝙃𝙖́𝙡𝙖́𝙨 𝙫𝙖𝙜𝙮𝙤𝙠 𝙖 𝙠𝙤̈𝙨𝙯𝙤̈𝙣𝙤̋ 𝙨𝙯𝙖𝙫𝙖𝙠𝙚́𝙧𝙩! 𝘼𝙟𝙖́𝙣𝙡𝙤𝙢 𝙛𝙞𝙜𝙮𝙚𝙡𝙢𝙚𝙩𝙚𝙠𝙗𝙚 𝙪̈𝙜𝙮𝙛𝙚𝙡𝙚𝙢 𝙩𝙤̈𝙧𝙩𝙚́𝙣𝙚𝙩𝙚́𝙩!
Kedves Andrea!
Tudom, hogy mindent telefonon beszélünk meg, és mindig Te vagy az, aki havonta egyszer biztosan felhívsz, hogy minden rendben van e körülöttem, de most az egyszer és remélem (is meg nem is :)) nem utoljára úgy gondoltam, hogy inkább írok Neked egy köszönő levelet.
Emlékszem amikor először beszéltünk és mondtad, hogy egy közös barátunkon keresztül jutottál el hozzám. Tudom, hogy hogyan megy ez, hiszen egy rövid ideig én is belekóstoltam a függő ügynöki életbe. De ezt már sokszor mondtam neked.
A lényeg, hogy már akkor ajánlottad, hogy kössünk egyszem leánygyermekem részére biztosítást. Kicsit csodálkozva nézhettem rád, mert rögtön arról kezdtél el beszélni, hogy mi szülők, nem óvhatjuk mindentől a gyermekeinket (itt nyertél meg engem igazán), mert képtelenek vagyunk rá, de pont ezért kell megbizonyosodnunk arról, hogy gondoskodtunk a nem várt helyzetekről is. És itt nem elsősorban a pénzről van szó, de még másodsorban sem.
Sokkal inkább arról, hogy Te és a Biztosító, mennyire mögöttünk és ha kellett mellettünk álltatok amikor finom szólva is nem várt esemény történt. Nem tudok elég hálás lenni és azt hiszem a családom sem, azért, amit tettél, tettek értünk, pedig én is csak egy ügyfeled vagyok, nem vagyok VIP, de Te mégis úgy kezeltél.
Örülök, hogy hallgattam rád, mert így a kislányomnak nagyon boldog karácsonya lesz, no meg nekünk is mert láthatjuk az arcán a felhőtlen boldogságot.
Köszönöm tehát Neked, hogy időt és energiát nem kímélve, tartottad bennem a lelket, intézted a dolgokat, „ütötted a vasat” amikor kellet.
A biztosítónak pedig a gyors ügyintézést, és hogy nem volt apró betűs rész, meg „mégse úgy van”, hanem minden pontosan úgy történt ahogy Te elmondtad, amikor megkötöttük a szerződést.
Ritka az ilyen, az emberek nem ezt várják egy biztosítótól. Örülök, hogy folyamatosan rácáfoltok az előítéletekre!
Három szóban összefoglalva: köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Üdvözlettel,
Egy elégedett ügyfeled.